Az intézet története


Az intézet története 1885-re nyúlik vissza, amikor Szelényi Lajos (1794-1888) tápiószelei birtokait az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek (OMGE) adományozta. A birtok kezelésére létesült „Néhai dr. Szelényi Lajos Mintagazdasági Tanintézményi Alapítvány” célja a szakismeretek közreadása, a kísérleti munkák során szerzett tapasztalatok gyakorlatba történő alkalmazásának, eredményeinek közvetlen és a sajtón keresztüli megismertetése volt a gazdákkal. A II. világháború után a tanintézmény kísérleti állami gazdasággá alakult.

Az ötvenes-hatvanas években a nemesítő intézetek megújuló tevékenységének következtében jelentős mennyiségű alapanyag halmozódott fel, melyeket az adott programok során nem használtak. Ezek a gyűjtemények a jövő szempontjából értékes tulajdonságokat tartalmaztak, elvesztésük veszteséget jelentett volna. Ennek elkerülésére alakultak a különböző intézetekben a nemesítői programoktól független fajtagyűjteményes osztályok, vagy részlegek. A fajtagyűjteményekből alakultak ki később a génforrás gyűjtemények, génbankok. Ezek fő célja a kultúrnövények formagazdagságának megőrzése, a génerózió elleni küzdelem. A tervek és elképzelések megvalósítását segítette a természeti környezet védelmének szükségességét felismerő gondolkodásmód terjedése.

Magyarországon Jánossy Andor (1908-1975) kezdeményezésére alakult meg 1954-ben Tápiószelén az Országos Növényfajtakísérleti Intézet Fajtagyűjteményes Osztálya, ahol gyűjteni kezdték a bőtermő, intenzív, kiegyenlített fajták megjelenése és terjedése következtében a termesztésből kiszorult gabona, hüvelyes, takarmánynövény, kukorica és zöldségnövény fajtákat, tájfajtákat és helyi változatokat.

1957-ben a Martonvásári Kutató Intézet megszüntette Fajtagyűjteményes Osztályát, és gazdag búza-, árpa- és zabgyűjteményét átadta a tápiószelei fajtagyűjteménynek. Ugyanebben az évben adta át fenntartásra értékes, elsősorban hüvelyes növényekből álló faj- és fajtagyűjteményét a szentesi Mezőgazdasági Technikum is. A már meglévő és a más intézetekből átvett gyűjteményekre alapozva kezdte meg munkáját 1959. január 1-ével Tápiószelén az Országos Agrobotanikai Intézet.

Jánossy Andor, a tápiószelei Agrobotanikai Intézet alapítója és haláláig (1975) igazgatója, időben felismerte, hogy a hagyományos és tájfajták gyűjtését sürgősen el kell végezni, mert a nagyüzemi gazdálkodás terjedésével ezek rövid idő alatt eltűnnek a köztermesztésből. Munkatársaival gyűjtőutakat szervezett, elsősorban a magyar kukorica, vörös here és lucerna tájfajták felkutatására és megmentésére. Különös gondot fordított az Agrobotanikai Intézet nemzetközi kapcsolatainak fejlesztésére is. Elindította és kiadta az Intézet tudományos folyóiratát, az “Agrobotanikát” (1959), és a társintézetekkel folytatott alapanyagcserét szolgáló intézeti magkatalógust, az “Index Seminum”-ot. Az eltérő klímaigényű gyűjtemények fenntartására és vizsgálatára három telepet létesített: a Vas megyei Táplánszentkereszten, a Bakony hegyei között Lókúton, és a Nyírségben, Nagykállón.


Az 1972-es stockholmi ENSZ Környezetvédelmi Konferencia ajánlását követve 1973-ban épült fel az Intézet első hűtött magtárolója, és kezdődött el a nemzetközi szabványoknak és szakmai elvárásoknak megfelelő génbank kialakítása. Jánossy Andor 1975-ben bekövetkezett halála után az Agrobotanikai Intézet önállósága átmenetileg megszűnt, a többszöri összevonás és átszervezés ellenére azonban az alapfeladat megmaradt, és a génforrás gyűjtemények fennmaradása is biztosítható volt, bár az agrobotanikai és alapanyag kutatási tevékenység erősen leszűkült és háttérbe szorult.

Az 1992-es Riói ENSZ Környezetvédelmi Világkonferencián elfogadott Biodiverzitás Egyezmény újra a biológiai sokféleség jelentőségére irányította a figyelmet, és lehetőséget biztosított a genetikai erőforrások megőrzéséhez, értékelő vizsgálatához és hasznosításához kapcsolódó tevékenységek folytatásához. 1993. január 1-én az Agrobotanikai Intézet, mint önálló intézmény a Földművelésügyi Minisztérium Mezőgazdasági Főosztályának felügyelete alatt újraalakult. 2006-ban önállósága újra megszűnt, először az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet Agrobotanikai Központjaként, majd az MgSzH megalakulásával annak Agrobotanikai Osztályaként, jelentősen lecsökkentett létszámmal végezte alapfeladatát.

Az Intézet 2010. november 1-én Növényi Diverzitás Központ néven alakult újjá, és tevékenysége az EU LIFE+ program keretében kialakított Pannon Magbank projekt révén kiterjed a vadon élő edényes növények génmegőrzésére is. Jelenleg a Növényi Diverzitás Központ a vad- és kultúrnövény génforrás-védelem hazai bázisintézménye, és felelős a hazai intézményekben folytatott génmegőrzési tevékenységek szakmai koordinációjáért, az Országos Bázis Tároló üzemeltetéséért, a géntartalékok Nemzeti Adatbázisának létrehozásáért, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium, illetve az Országos Génbank Tanács irányítása mellett a hazai génmegőrző tevékenységekhez kapcsolódó hazai és nemzetközi együttműködési programok koordinálásáért.


A Növényi Diverzitás Központ alapító okirata